Az elévülés megszakításának okai – miért nem bővíthetők szerződéses megállapodással?
Az elévülés intézménye a polgári jog egyik alapvető szabálya, amely a követelések érvényesítésének időbeli kereteit határozza meg. Az elévülési idő leteltével ugyanis a követelés bírósági úton történő kikényszerítésének lehetősége megszűnik, még akkor is, ha maga a követelés anyagi jogi értelemben továbbra is fennáll.
Éppen ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy mely jogi tények (cselekmények vagy események) bírnak elévülést megszakító hatással. Amennyiben ugyanis az elévülés megszakad, az elévülési idő újrakezdődik [Ptk. 6:25. § (2) bekezdés], ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jogosult a követelését hosszabb ideig érvényesítheti bírósági úton a kötelezettel szemben.
1. A szabályozás változása: fizetési felszólítás kikerülése az elévülést megszakító okok közül
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2014. március 15-én hatályba lépésével az elévülést megszakító okok körében lényeges változást hozott a korábbi, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) szabályozásához képest.
Az egyik legjelentősebb változás az volt, hogy a fizetési felszólítás, amely a régi Ptk. alapján még elévülést megszakító oknak minősült, kikerült az elévülést megszakító jogi tények köréből. Ennek következtében önmagában egy írásbeli fizetési felszólítás már nem rendelkezik jogszabályon alapuló elévülés-megszakító hatással.
2. A szerződéses gyakorlat: a felek bővítették az elévülést megszakító okokat
A szerződéses gyakorlatban ugyanakkor viszonylag széles körben elterjedt az a megoldás, hogy a felek a szerződésükben úgy rendelkeztek, hogy a fizetési felszólítás megszakítja az elévülést.
Ez a szerződéses gyakorlat azon az értelmezésen alapult, hogy a Ptk. elévülésre vonatkozó szabályai diszpozitív jellegűek, vagyis a felek azoktól egyező akarattal eltérhetnek, figyelemmel a Ptk. 6:1. § (3) bekezdésére, amely szerint kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja. Tekintettel arra, hogy a Ptk. nem tartalmaz kifejezett tiltást, ezért többen arra a jogi következtetésre jutottak, hogy az elévülést megszakító jogi tények köre szerződéses megállapodással bővíthető.
3. A Kúria álláspontja: az elévülést megszakító okok köre nem bővíthető
A Kúria Pfv.21050/2024/7. számú döntésével azonban egyértelműen állást foglalt a kérdésben. A döntés szerint: „A felek szerződési szabadsága ezért eltérő elévülés-megszakítási okok meghatározására nem terjed ki, azaz a Ptk. szerinti elévülés-megszakítási okok köre (megállapodással) nem bővíthető.” [BH 2025.9.211]
Ebből következően az elévülés megszakításának szabályai nem tartoznak a felek szerződési autonómiájának körébe. A felek megállapodása ezért nem írhatja felül a törvény által meghatározott elévülés-megszakítási rendszert, és az elévülést megszakító okok köre megállapodással nem bővíthető.
A Kúria legújabb gyakorlata világossá tette, hogy az elévülés megszakításainak okai nem szerződéses megállapodás függvénye, hanem az alanyi jog érvényesíthetőségéhez kapcsolódó, törvény által meghatározott jogintézmény. Ennek megfelelően a felek megállapodása nem alkalmas arra, hogy a Ptk.-ban rögzített elévülés-megszakítási okokat kiterjessze.
A fenti bírói gyakorlatra tekintettel indokolt, hogy a már megkötött szerződések e tekintetben felülvizsgálatra kerüljenek. Amennyiben pedig egy követelés érvényesítésének szükségessége merül fel, célszerű már a folyamat elején jogi szakembert bevonni.